Június 15-re, szombatra időtartam repüléssel készültem. A szakszó utáni lerepült tizedik órámra gyűjtöttem az időt. Ez amiatt volt fontos, mert ezután van lehetőségem utast vinni és régi vágyam volt édesapámmal elmenni repülni. Ehhez még 2,5 – 3 repült óra kellett volna szombaton. Ez egy kisseb célként, még az öt óra, illetve a koszorútáv elé, kifejezetten elérhetőnek tűnt. Aznapra, illetve az időtartam repülésre leginkább fejben kellett felkészülnöm. Volt korábban is „hosszabb” repült időm, 1,5 – 2 órákat már repültem, de ezek csak kevésbé tervezett „repkedés” voltak, java részt jó időjárás, erős, széles termikek közt. A felkészülés leginkább a döntéshozások köré szerveződött, az időjárás változásának figyelésére, majd a rep.technikára. Három óra volt a kitűzött cél aznapra, ha kettőt – kettő és felet sikerül akkor se lettem volna szomorú.
Felszállásra készülődve beszéltük a Jorissal ahogy a felhőképet néztük, hogy kifejezetten benne van a mai időben egy pár órás repülés, pedig viszonylag későn, háromnegyed egykor indultunk. Ő indult előbb, tudtam, hogy miután leszállt a Morane a vontatásából, lesz egy tankolásnyi időm legalább bekészülni, szóval nyugodtan beültem, elrendeztem mindent. Szende Csabi odajött megkérdezni, hogy minden kész-e, majd beszállt a vontatógépbe 13:05-kor, ezután indultunk is.
Elég komoly szél volt aznap induláskor, 17 csomós, de teljesen déli, illetve idén ez volt az első Astiros felszállásom, szóval különösen figyeltem mindenre, de amint a második fordulóhoz értünk, már nagyon természetesen jött minden. Csabi az autópálya-lehajtóhoz húzott, kiváló kis termik volt, azonnal emelkedtem is. Amikor a második körömet tettem, láttam, hogy becsatlakozik alám a kis Jantárban Joris. Végig beszéltünk, hogy mikor ki látja a másikat, de egy pár perc közös emelkedés után mindketten leszűrtük, hogy a két gép nagyon nem egy sebességtartományban termikel és nem lesz hosszú a tekercselés. A Jantár olyan 700m-en kivált és a szeméttelep felé vette az irányt, én egészen 1200m-ig tekertem az első termiket. Miután hallottam, hogy Joris elindult Szentlőrinc felé a feladatát megrepülni, átnéztem én is a szeméttelepre, majd ott már 1400m-en, az akkori felhőalapon elindultam „mászkálni”.
Északnak indultam, Orfű irányába, de először megnéztem a Malomvölgyi tavat, nagyon érdekes volt nézni a hullámokat, ahogy szél fújta, teljes hosszában csillogott fentről. Cserkút felett álltam meg legközelebb egy termikben, majd onnan a gerinc mentén elindultam Kelet felé. Az Orfűi tó szinte világított fentről, olyan kék volt, majd a város felé indultam nézelődni. Az első óra gyorsan eltelt, a végére olyan 900m-re siklottam magamat, hála a város feletti leáramlásoknak. Kozármisleny déli része felett fogtam meg a következő termikem, aminek a végére már valahol Újhegy magasságában fejeztem be, aztán meg is jegyeztem, hogy fent jóval nagyobb széllel kell számolnom, valamint azt is, hogy a szélirány is elforgott és végig Ék-re fog ma sodorni. Kis siklást követően a Dél felé, találtam Romonya magassásában egy szuper termiket, amivel az aznapi legmagasabb magasságot, 1550m.-t sikerült kitekerni. Ebből már Nyugatnak álltam tovább, a szél miatt, visszaértem kényelmesen, némi nézelődés után a reptér közelébe, olyan 850-900m-en, ami azt jelentette. hogy nem fogok válogatni, hogy az első „bármiben” elkezdek emelkedni. Ez megint csak az autópálya lehajtó volt, megint csak kiválóan emelt ugyanúgy, mint akkor már két órája.
Itt beszéltem Jorissal, aki akkor érkezett meg az általa kitűzött háromszögből, hogy „hát szerintem van még a mai időben két óra”, ő is erre jutott, illetve Szende Csabi vontatás közben kérdezte hogy „ötórázok”-e. Neki (és magamnak is) válaszoltam, hogy hát nem ez volt a cél, de ha bírom és az idő is, akkor próbálok élni vele. Valamikor ebben a magasságban kezdtek a movit-növendékek gyakorolni. Az addigi, viszonylag csendes TIZ frekvencia hirtelen egy elég aktív hellyé vált. Ezt egyáltalán nem sajnáltam, mert éreztem magamon, hogy a kedvem az fogy, de az időjárás nem annyira. Igyekeztem mindennel elfoglalni magam, hogy véletlen se tudjak elbambulni. Szellőző, friss levegő, enni, inni, termik beérkezés, elhagyás magasságának fejben tartsa, és persze ami a legjobb volt, hallgatni a többieket. Ez valahogy szórakoztatóbb volt, mint gondoltam, mindig befejeztem (persze csak a kabinban, magamnak) a válaszaikat, mert pl. a nyugtázások elmaradtak és külön adásban követték a mondandójukat, vagy csak a mondandó végén a „D-KGAV” hiányzott. Közben a „kis Jantár” (és a pilótája) egy egészégügyi szünet után újra felszálltak, illetve nemsokkal ezután az utasköröket is megkezdte az Orrfű, TV-Torony, Pécs, Pogány pályán egy motoros gép, nem tudom hány kört tehetett meg, a harmadik után már nem számoltam. Fentről mindig gyönyörűen kivehető volt, ahogy átrepült a zöld gerinc felett Orfű felé. Voltak motoros-sárkányok is ezzel párhuzamosan, és a vitorla kezdő képzés is egész délután ment.
Ezt követte valamikor a harmadik óra első felében, hogy ismét a lehajtó feletti termikben emelkedtem, mert elérkezett a 800m és nem voltam messze tőle, szóval megnéztem, hogy emel-e még. Emelt. Tekerés közben kerestem Jorist, hogy merre van, amire jelezte, hogy felettem van, de jobbra teker (mint később kiderült nem egy, hanem két közeli termiket tekertünk), ezt amint meghallottam, váltottam spirált és kerestem a szememmel, vagy 300m-el felettem volt, valóban másik irányba tekerve. Pár perc elteltével már nem találtam és ismét kerestem, mondta, hogy ő már máshol teker, nekem meg megmaradt a jobbos termikelés. Utólag azzal védekezett, hogy a kis Jantár jobbra jobban szeret termikelni, de neki se volt kényelmes.
A harmadik és a negyedik óra közti idő telt a leglassabban. Alábbhagyott a frekvencián a korábbi élet, kezdett kékülni az ég a reptér felett, és a környéken is fogyatkoztak a szebb felhők. Megint csak kis folyadék, hideg levegő, és minél inkább igyekeztem figyelni, bármire, ami maradt, ami igazából már csak a repülés volt. Megcéloztam a legszebb felhőt, ez Meszes felett volt, de tudtam, hogy 1400m-ről simán megjárom oda és vissza is bármi is legyen, de ha ott tudok nullázni akár egy órácskát, akkor már készen vagyok. „V” opt.-ot igyekeztem tartani, majd a termikelés közben a 75-80-at. Szép lassan kimagoztam és emelkedni is tudtam az indulási magassághoz képest is, de hamar szétesett.
Ez fél hat magasságában volt, ami azt jelentette, hogy még fél órát fent kéne töltenem, majd utána kényelmesen hazaérni. Ez akkor az üresedő égen soknak tűnt főleg, hogy a következő, még élő felhőhöz vezető út -2 méter/sec volt. Igyekeztem átnyomni rajta, de sokáig és sokat veszítettem. 1100 méteren kiértem a leáramlásból, és egyből visszalassítottam a legalacsonyabb süllyedés sebességére és vártam hogy odaérjek. 20 méterrel „később” 1080 méteren találtam egy +0-t és mivel tudtam, hogy nem válogathatok, elkezdtem tekerni, csúszás nélkül, 80-nal. Percek múlva hívta a torony a vitorlastartot, érdeklődve hogy csak én vagyok-e már a levegőben, ők ezt megerősítették, én pedig kitartóan tekertem a „semmit”. A „semmim” hat órára összesen 15 métert emelt, ami igazából ráadásnak is felfogható, hatkor boldogan ránéztem az órámra, hogy akkor most elindulhatok hazafelé. Természetesen a reptérre menet végig emelkedtem, így körülbelül 1200m-en értem be.
A leszállásomon érződött, hogy fáradt voltam, de elpattanás után szépen visszahoztam és a hangár előtt álltam meg. Joris fogadott elsőként, gratulált, átbeszéltük gyorsan a repülést, majd bepakoltunk.
Utólag nagyon örülök, hogy nem szálltam le a második óra után, ott volt egy elhatározási pont, hogy amíg az időjárás engedi, maradok. Fontos volt az is, hogy magamon se éreztem azt, hogy nem bírnám és az unalmasabb, kevésébe eseménydús szakaszokat is át tudtam vészelni. Nem voltak hatalmas termikek, vagy felhőalapok, de kitartó volt az időjárás és ezt ki lehetett használni. Nagyon örűltem hogy volt egy majdnem egész napon át tartó stabil termik a reptér viszonylagos közelében, így nem kellett a szél sodrásával sokat számolni emelkedés közben, valamint az, hogy a merülőzónák ellenére lehetett viszonylag könnyen nem csak 0-t, de emelést is találni aznap. Ehhez hozzájön, hogy nagyon tartottam magam ahhoz, hogy a felhőalaphoz képest ne kerüljek túl alacsonyra, ez árnyékot, de leginkább biztonságot adott amikor, el kellett menni a reptér közeléből, ha úgy kívánta meg az égkép.

Halda Tamás