Az ezüstkoszorúmnak igazán izgalmas története van, számomra legalábbis biztosan. A 2022-es évet nagy reményekkel vártam, hiszen az előző év végén lett meg a szakszóm, és azóta nem repültem. Amikor elkezdődött márciusban a szezon, beleülhettem az első együléses gépbe, az Astirba. Nem titkolt célom volt minél előbb megszerezni az 5 órás feladatomat, hiszen az előző szezonban sajnos nem volt rá lehetőségem. El is jött az a bizonyos március 26.-a, amikor reggel Nagy-Kovács Géza és Murányi Péter oktatóim kitűzték nekem az 5 órát. Mivel már régóta vártam erre, ezért már fel is szálltam amint lehetett. Én voltam az első felszálló aznap, és sikerült is megemelkednem a száraz időjárásban. Ez a száraz idő jellemző volt az egész napra, még egy felhőpamacsot sem láttam. Dél előtt tíz perccel szálltam fel körül-belül és meg is kezdtem a reptér körzetén belüli termikek kimagozását. Boldogságomban el is repültem a Tenkes csúcsa fölé, mondván ott még nem voltam. Ennek az lett az eredménye, hogy amikor már egy 2-2,5 órája a levegőben voltam és tartottam vissza a repülőtér felé, egészen 200 méterig visszasüllyedtem a 34-es pálya küszöbénél, ahol jött az a bizonyos megmentő emelés, ami kétszer is megmentett. Ezek után sikerült túllendülnöm ezen az almuláson, és a negyedik óra körül olyan magasra sikerült felmennem, mint előtte még soha. 2300 méter magasan voltam száraz időben, márciusban. Naivan gondolva, hogy ez ma még jó is lehet, megcéloztam a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületét, mert aznap pont dolgozott az apukám és gondoltam köszönök neki ezen a szép napon. Amikor visszaértem a repülőtér fölé, ismét lesüllyedtem 7-800 méterre, de már csak 40 perc kellett a feladat megrepüléséhez. Ekkor találtam a 16 jobb iskolakör hosszúfalán egy 1-1.5 méteres emelést. Ebben sikerült ismét megemelkednem egészen 1800 méterig, ahol Nagy-Kovács Géza oktatóm szólt a rádión, hogy megvan a feladat. Rögtön vissza is siklottam a reptérhez és leszálltam. A földön az oktatók és a többi klubtársam várt boldogan megérkezésemre. Innen nem volt megállás. Már meg is volt az új cél, mégpedig a Pogány-Őcsény-Pogány hurokrepülés, amivel meglenne az ezüstkoszorúm.
Ennek a napja kevesebb, mint egy hónap múlva jött el, április 18.-án. Ezen a napon repült először a std. Jantarral Murányi Péter oktatóm. A földön Lustyik Gyuri és Nagy-Kovács Géza volt. 10 óra 50 körül fel is szálltunk és Lustyik Alex barátommal tekeregtünk a tepsi felhők alatt. Én ismét az Astirral repültem, Alex pedig nagyvassal. Ezen a napon is nagy kihívást jelentett az időjárás. Egyik pillanatról a másikra jelentek meg és tűntek el a felhők. A dolgomat zárt felhőzet is nehezítette, ami szintén egyszer összeállt aztán szétesett. Ennek tetejében még a hó is esett, de erről később. 1 óra 15 perc kiemelkedés és helyezkedés után az indulás mellett döntöttem, az előttem kitisztult idő miatt. 1600 méteren indultam és 20 kilométer után Pécsváradtól dél-keletre tekertem először 1000 méteren. Ez a termik nem volt a legjobb, 300 métert tudtam csupán emelkedni benne, ezért a továbbhaladás mellett döntöttem. Aki már járt arra az tudja, hogy Lovászhetény és Geresdlak között van egy gyönyörű tengerszem. Szerencsére nem csak tengerszem van ott, hanem gyakran termik is. Ez ezen a napon is így volt. Itt találtam egy igazi tavaszhoz illő erős termiket. Ebben fel tudtam emelkedni egészen 1800 méterig. Mivel hátszelem volt ezért tudtam, hogy Őcsényig már elérek. Itt találkoztam először a hóval. A hó úgy lógott a felhők alatt, mint egy színház vastag függönye a plafonról. Át is mentem alatta, de a földlátás megmaradása mellett egy kicsit bele is kerültem. Olyan látvány volt, mint a Star Wars filmekben a fénysebességre való gyorsulás. Amikor elértem a Szekszárdi dombokat, emelkedtem még egy picit, majd bementem a fordulópontba. Ez után egyből visszamentem az előző emelkedési helyemre. Itt hatalmas öröm töltött el. Nem csak amiatt mert végre bemondhattam a Rádióba, hogy megfordultam Őcsényt, hanem amiatt is mert életemben először találkoztam egy olyan géppel a levegőben amit nem ismerek. Egy őcsényi Pic-20 volt. Úgy tudom Varga Tibor oktató repült vele, akivel utána nyáron volt is szerencsém találkozni egy őcsényi terep folyamán. Miután kiemelkedtünk ebben a termikben, elindultam hazafele. Itt egy nagy döntést kellett meghoznom, ugyanis előttem volt kiterülve egy másik hasonló hófüggöny. A szél inkább volt északias, mint délies, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy dél fele kerülök. Itt sikerült elkapnom a függöny déli csücskét és mivel minél előbb át akartam jutni rajta, ezért mondjuk úgy, nyomtam neki. Amikor kikerültem belőle, akkor a hazavezető út majdnem felét már megtettem. Itt szerencsére találtam egy emelést 800 méteren és onnan megvolt a jegyem haza. Ekkor még tettem egy kis kitérőt észak fele egy másik hófüggöny miatt, majd egy nagy siklással hazaértem. Negyed háromkor már a földön voltam és a gépet pakoltuk. Amikor leszálltam nem is nagyon akarták elhinni a többiek, hogy tényleg voltam Őcsényben.
Ez az én ezüstkoszorúmnak a története.

Fekete Bálint