Amióta elkezdtem repülni a klubban, mindig csak az járt a fejemben, hogy   a lehető leggyorsabban eljussak arra a szintre, ahol az oktatóim nyugodt szívvel tudnak elengedni repülni.
Szerencsésnek tartom magam, illetve magunkat abból a szempontból, hogy 2020-tól, már kettő kiképzőgéppel rendelkezett a klub, ennek eredményeképpen nagyon gyorsan tudtunk előrehaladni a képzésben. 2021 Március 13-án ültünk először vitorlában, majd kevesebb, mint egy hónap múlva (Április 11-én) már “B” vizsgásnak tudhattam magam.
Ez hatalmas lendületet adott a képzésnek, így nemsokára “C” vizsgás lettem. 15 évesen még nem voltunk szakszolgálati vizsgára “felterjeszthetőek”, így csak a TIZ-en belül repülhettünk, de ezt utólag mindenképpen egy pozitív dolognak fogom fel. Ezidő alatt kitapasztalhattunk sokféle időjárási helyzetet, melyek később az előnyünkre szolgáltak. Július 21-én kimentünk Kovács Bálinttal a reptérre mert az előrejelzés nap végéig kitartó, használható termikes időt írt.
Kondricz Attila volt az indító oktatóm. Kipakoltunk egy vasat nekem, Bálintnak az Astirt. Tivadar rántott fel minket.
Nagyon szép időnk volt, pont amire számítani lehetett. Amikor először ránéztem a telefonomra, láttam, hogy már 3 és fél órája fent vagyunk. Nagyon hamar eltelt ez az idő. Rádióban egy csevegő-frekvencián beszélgettünk közben Bálinttal már egy bő 2 órája, amikor ránkszóltak, hogy azonnal térjünk át egy másikra, mert a szerb katonaság határrendészeti helikoptereinek a frekvenciáján vagyunk…
Mondanom sem kell, kicsi összeszorult a gyomrom amikor meghallottam, de szerencsére nem lett következménye. A negyedik óránál járhattunk amikor eldöntöttük, hogy maradunk még egy órát hogy teljesítsük az ezüstkoszorú első feltételét. Az utolsó háromnegyed óra már csak nullázgatásról szólt, de biztonságos magasságban voltunk ahhoz, hogy meglegyen az 5 óra. Az utolsó percekben az 5. Óra előtt, már nagyon örültem. Az ilyen “nagyobb” előrelépéseknél mint például az első egyedülinél, vagy a “C” vizsgánál mindig egy olyan földöntúli érzés fogott el, amit még előtte nem éreztem és nem tudok leírni. Ezt kívánom mindenkinek, hogy a saját bőrén tapasztalja meg.
Leszállás után annak rendje és módja szerint “meg lettünk gratulálva”
A 2021-es szezon egyik legélvezetesebb repülését tudhattam magam mögött.
A 2022-es szezont a gyakorlati szakszóvizsgával kezdtem.
Nagyon jó érzés volt átülni a vasból az Astirba. Teljesen más világ volt.
Szakszósként végre már ki is mehettem a TIZ-ből, bár gyakorlatilag ez csak az 50 kilométeres távnál következett be.
Sajnos a vontatógép június második hetétől műszaki hiba miatt július első hetéig nem üzemelhetett.
Nem bírtuk már nézni a földről a bombábbnál bombább időket, ezért áthúztuk az Astirt Őcsénybe szállítókocsival, azzal a céllal, hogy majd onnan hazarepülöm Pécsre.
Az előrejelzés és a valóság azon a napon teljesen mást mutatott.
Cumulusos bomba idő helyett egy anticiklonos száraztermikes idő fogadott minket Őcsényben. Elsőre ez sem rettenthetett el a cél megvalósításától. Összeraktuk a gépet és nekiindultam. Őcsényben egy Cessna 172-essel vontattak fel, körülbelül 500 méterre. Vontatás közben már éreztem, hogy nagy valószínűséggel ma nem repülöm haza a gépet…
Egy moccanás sem volt a levegőben. Keresgéltem, mígnem meg kellett hoznom a döntést, hogy visszaszállok. Leszállás után elmerültem a gondolataimban, kicsit csalódott voltam. De jó tanulópénz volt. Megtanultam, hogy nem szabad erőltetni azt, aminek még nem jött el az ideje. Összességében tapasztalatszerzésre jó volt ez a nap. Köszönet jár érte Hadi Atinak és Fekete Csabinak a lelkesítésért és a segítségükért.
Egy-két héttel az Őcsényi próbálkozás után újra repülhetővé vált a Morane. Egyből mentünk is ki repülni. Végre eljött a “nagy nap”…
2021 07 03-án Használható idő volt Pécstől egészen Véménd vonaláig. El is indultunk Fekete Bálinttal, Murányi Petivel és Hadi Atival négyen. Kezdetben az időjárási tényezők miatt szóba se került, hogy én aznap Őcsénybe menjek. Kiemelkedés után elindultunk keletnek, Mohács irányába.
A fejemben azért mindvégig ott volt a gondolat, hogy “na de azért mégiscsak lehet meg kellene próbálni az Őcsényt…” mire Mohács közelébe értünk, addigra Bátaszék felett is megjelent egy pöffenet.
Petivel egyeztettem a rádión, majd megerősítette, hogy elindulhatok Őcsény felé. Világos volt számomra, hogy az időjárás miatt onnan már nem fogok tudni visszajönni, dehát ez abban a helyzetben már nem is volt célom.
A Bátaszéki cumulus mire odaértem összeesett, nem volt már a helyén semmi, de szerencsére voltam olyan magasan, hogy onnan kényelmes magasságon elérjem Őcsényt. Mikor bejelentkeztem Őcsénynek, hallottam, hogy van pár vitorla a repülőtér körül, majd velük is felvettem a kapcsolatot. Bejelentkeztem leszálláshoz, amikor Varga Tibi hívott a rádión, hogy még ne szálljak le, hanem inkább menjek oda hozzájuk tekerni. Nem volt nagy kihívás kiszúrni a sárga PIK-20ast. Nagyon élveztem az akkor még ismeretlenekkel való termikelést, illetve rádiózást. Leszállás után gratuláltak a koszorútávhoz. Nekifutásos seggre veréssel avattak fel, örök emlék marad. Kaptam tortát, meg egy kis “bambit” iszogatni. :))
Nagyon emlékezetes délután volt.
Nos, ez az én történetem az ezüstkoszorúm megszerzéséről. Remélem, tudtam ezzel a kis írásommal valamilyen „értéket” teremteni esetleg motiválni azt, akinek szüksége volt rá.
Köszönöm, ha elolvastad, most pedig következzen néhány kép.

Hadi Barna